kutyavilag

Kedves Shae!

Mivel mostanában elég sokat mancsolok a gép előtt, már nem csak a parkban és a futiban hallom a pletykákat, nem csak a földről és levegőből szaglászom a híreket, hanem olvasom is. Bizony, ilyen nagyfiú lettem. Ennek a nagyfiúságnak megvan a hátránya is, hogy nem kizárólag a lokális eseményekről értesülök – például, hogy mit sütött aznap Sunny gazdája, vagy, hogy Marvint hány percre hagyta a kétlábúja egyedül, esetleg, hogy éppen ki a legnagyobb macsó a környéken –, hanem sok olyan igazságtalan vagy rossz dologról is, ami a világban történik. Amin legutóbb megakadt a szemem a kőbányai ebrendelet. Fogalmam sincsen, hogy hol lehet ez a bánya, de megmondom őszintén, nem is akarom tudni. Ahol olyan törvényt hoznak, hogy már a parkok környékére sem mehet kutya – a póráz kérdésről ne is beszéljünk –, az pontosan egy olyan hely, ahol nem hogy lakni, de sétálni sem akarok.

Az emberek sokszor nem gondolnak bele abba, hogy mi szabad lényeknek születtünk, nem pórázzal a nyakunkban. Hogy szükségünk van a mozgásra, a futkározás és játék nyújtotta örömökre. Hogy szeretünk bandázni, és szeretünk nagyokat szaladni mókázás közben (pont mint a gyerekek). Persze, mondhatják, hogy erre való a futtató. Én Zeusz, a rövidszőrű magyar vizsla őszintén feltenném a kérdést erről a témáról a fejeseknek: Láttatok már közelről „futtatót”? Mert ott aztán mindent lehet csinálni, csak futni nem. A legtöbben nem hogy libikóka – mondjuk, azt utálom, nem is zavar, hogy nincsen –, akadályok vagy itató sincsen, hanem még csak közvilágítás sem. Oké-oké, mi négylábúak remekül látunk a sötétben is, de mit szóljanak szerencsétlen gazdáink? Való igaz, mi jókat szoktunk mulatni rajtuk, amint ott botorkálnak a padok között  és keresik a kakánkat. Mondjuk alapból nem is értem, hogy minek zacskózzák azokat folyton… és még ők dumálnak nekünk, hogy ne menjünk kakavadászratra a bokrok alá! Pfff, ők is mindig ezt csinálják, nem értem miért bántja őket, hogy mi pofazacskóba gyűjtjük őket.

A futtatókra visszatérve mi még egész szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen budai lakosok révén, viszonylag sok zöld terület van a közelünkben, ahol nap mint nap tudunk kóborolni. (Egyébként láttad már azt a hatalmas lyukat, amit valaki a futi kerítésére vágott? Vajon miért tette? Az emberek azon a résen tuti nem férnek be, mi pedig – mivel intelligencia kérdésében bőven felettük állunk – az ajtót használjuk. Néha nem értem a kétlábúakat… Mondjuk, nem értem őket akkor sem, amikor mérgeket, szöges virsliket és kolbászokat szórnak szét, lövöldöznek vagy csak spontán megkínozzák fajtársainkat. Ilyenkor mit tesznek azok az okosok, akik az önkormányzatokban folyton a négylábúak ellen áskálódnak? Mit tesznek akkor, ha fagyállót öntenek a vizekbe, vagy direkt mérgezett kenyeret szórnak szét? Lehet ám itt ürülékkel dobálózni, csak felesleges. Azt hiszem, inkább lépek kutya kakiba, mint nyelek le egy szöges falatot. (És szerintem ezzel az összes szülő is így van, mert ne adj' Isten, a csemetéik is rálelhetnek ezekre a kedves kis ajándékokra, amiből szintén tragédia lehet.)

Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy helyén való ott hagyni a biológiai lenyomatunkat a földön. A mi gazdijaink ilyet nem tesznek, és a haverokéi sem. Biztos mi mozgunk elit körökben, de itt a környéken nem divat magunk után mocskot hagyni a parkokban. Az persze rendben van, hogy a hajléktalanok ott élnek, koszolnak és ürítenek minden sarkon, hogy a gyerekeket a szülők beguggoltatják a fa árnyékába, hogy eldobálnak mindenféle (jobbik esetben csak) zsebkendőket, üres üvegeket, kiszórnak kajamaradékot, vagy egy jól sikerült péntek este után csánkig állunk a piszokban. Jó, tudom, mi ezt néha kifejezetten élvezzük – no, nem a rengeteg üvegszilánkot –, mert ilyenkor, ha elég szemfülesek és kitartóak vagyunk – na már most egy vizsla miről híres –, rá lehet akadni egy kis pizzára vagy gyrosra is. Gazdi persze idegbajt szokott kapni – biztos nem preferálja a gyors kaját, jelen esetben a gyorsan felfalt kaját –, és szinte gégemetszést végez rajtam, ha tetten ér. És ő – mivel egy szemfüles és kitartó vizsla gazdája – szemfüles és kitartó, így mindig a sarkamban liheg. Sajnos már van olyan terület is, ahol én kifejezetten nem szeretek sétálni, ahol csak azért beszólnak, mert négy lábam van. Igaz, vizslaként még mindig kevesebb előítélettel kell megküzdenem, mint neked. Mert látom ám, hogy milyen rosszul esik a kis lelkednek, amikor csak azért mennek át az út túloldalára, mert te, a pitbull lány épp arra jössz. Mekkora hülyeség már. Most én is szaladjak át az úton, amikor egy kövér kisgyerek jön velem szembe? Vagy amikor hangoskodva rohannak felém kezdjek el bőgni és kérjem Gazdit, hogy kapjon a nyakába? Ha engem valaki meg akar simogatni, ő mindig megáll és leültet, hadd taperoljanak kedvükre. Én nem bánom, ő meg még örül is neki.)

A nagy víztömeg túl oldalán lévő haverokat eléggé sajnálom. Mivel Nagyiék is a belvárosban laknak, ha ott nyaralok és dagasztom a pocakom, akkor mindig bajban vagyok, hogy merre sétáltassam őket. Hiszen az egyetlen nagy park, a Városliget (a pesti haverok paradicsoma, ahol illegalitásba sem kell vonuljanak, ha póráz nélkül szaladgálnak) tök messze van a nyóckertől. Én meg mégsem pisálok járdára! Úriember vagyok!

Üzenném a törvényhozó tökfilkóknak, a betondzsungel főemlőseinek, hogy tök király lenne, ha nem csak kötelességeinkről ugatnának, hanem a jogainkról is. Szeretném, hogy a két láb ne zárja ki a négy lábat, hogy ahol megfér két láb is, ott elférjen mellette még négy. Legyünk barátok, osztozzunk közösen a parkokon, erdőkön és tereken, nevessetek rajtunk, ahogy hancúrozunk, és ne sírjatok, hogy pont ott. Ne legyen senki kirekesztő a másikkal, férjünk meg egymás mellett, közösen, boldogságban és békében. Örüljetek a pillanatnak, úgy ahogy mi tudunk örülni neki, éljétek meg a mát, értékeljétek a fák zöldjét, az ég kékjét, a gyerekek kacagását, a kutyák vakkantását. Szeressetek. Legfőképpen minket, de egymást is.

Tündérkirálylány, én egy ilyen helyről álmodozom addig, amíg nem jön el perc, hogy újra játszhassunk egy hatalmasat. Addig is egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz