kutyavilag

Kedves Shae!

Szomorúan értesültem róla – igen, beleolvastam a kétlábújaink beszélgetésébe, ugyanis nekem soha semmit sem árulnak el–, hogy nem jött rendbe a múltkori sérülésed, és még mindig vérzik a karmod vége. Most már itt lenne az ideje, hogy egy kellemes pedikűrre befizettesd magad, hiszen nem járja, hogy a wellness nálatok is kimerül a fürdésben és a kényeztető extrák pedig maximum a törülközést jelentik. (Erről a típusú wellnessről meg gondolom, te is szívesen lemondanál.)

A döglésen kívül túl sok dolgom nem volt a hétvégén, leszámítva az olyan remek programokat, mint futkosás a mínuszokban. Ugyanis mint tudhatod, a Gazdimnak van egy perverziója; imád kutyahidegben engem egrecíroztatni. Én csak irigykedve nézem, ahogy húzza magára a ruha rétegeket: két nadrág, öt felső, sapka és sál. Nekem képzelheted mi jutott… a nyakörv! Ismétlem, semmi meleg cucc, csak nyakörv! Oké, még mindig jobb, mintha azt a nevetséges ruhát adná rám, és abban kéne parádéznom a parkban. Tiszta ciki, múltkor még a varjak is kinevettek.

Most legalább a tó körül futkároztunk, és annak a fehér nedves dolognak köszönhetően minden felettébb érdekes szagú volt, így nem unatkoztam a körök közben. Megkergettem az összes szemtelen galambot és varjat, közöltem a kacsákkal, hogy ki a főnök a környéken, és a mihez tartás véget odavetettem, hogy csak azért vannak még életben, mert én úgy határoztam, hogy megkímélem az értelmesnek semmiféleképpen sem mondható életüket. Persze, azok értetlenül gágogtak utánam, de hát ne várjunk túl sokat szegényektől. Nem kizárólag én élveztem ezt a hideg fehér cuccot, hanem a gyerekek is, akik a szánkóikkal párszor csak centikre manővereztek el mellettem. Shae, ha meggyógyulták ezt nekünk is feltétlenül ki kell próbálnunk, nagyon jó mókának tűnt. Igaz, se vizslát, se pitbullt nem láttam a környéken, no, de nem lehet mindenki extrémsport őrült. Mi meg aztán imádjuk a száguldást.

Délután szóltam Gazdiéknak, hogy itt lenne az ideje, hogy lemenjünk az Allee-ba a patikába, s addig ordítottam nekik, amíg fel nem fogták, hogy neked igenis szükséged van az én hősies segítségemre. Gondoltam, semmi baj nem lehet, bemegyünk, kiválasztom, hogy mi kell, shoppingolunk egy kicsit és már jövünk is. Hát Tündérkirálylány, ez elhamarkodott ötlet volt a részemről. Annyi ember tolongott a folyosókon, mintha ingyen jutalomfalatot osztogattak volna valahol. De én sehol se láttam azt a falatot, pedig elég jó a szimatom. Ellenben láttam sok-sok üveg mögé rejtett finomságot, amíg a Gazdám beszaladt a patikába. Én úgy döntöttem, hogy inkább kint megvárom, addig is megismerkedtem egy csomó kedves kétlábúval, akik mind odajöttek hozzám hódolatukat kifejezni. Még egy kishaverral is találkoztam, ki is kiabált az egyik kávézóból, hogy semmiképp se igyak kapucsínót vagy mit, mert elég szar. Mondtam neki, hogy víz, maximum sör párti vagyok, de ő azért csak mondta a magáét. Gazdi állítólag tök büszke volt rám, hogy milyen szépen sétálok mellette, de valójában egy kicsit be voltam feszülve a tömegnyomor, a steril szagok és a szűrt fény miatt. Ezelőtt még sosem jártam plázában, de férfiasan bevallom, ezek után nem is igazán vágyom rá, nem vagyok én plázafiú. Maradjunk a futinál, köszönöm szépen. Persze a Gazdám – akinek hiába ugattam be a patikába, hogy mit vegyen – csak magára gondolt vásárláskor így végül nem tudtam átugrani hozzád a gyógyír kulcsával.

Naná, hogy a hétvége többi része nem telhetett el balhé nélkül – és itt most nem arra gondolok, amikor egy hatalmas eb úgy megkergetett, hogy még leírni is kínos, annyira behúztam a farkam. Jó, bevallom, egy kicsit sírtam is… de senki sem látta! Ez mind azért volt, mert te nem jöttél velem és nem védtél meg. Ő pedig azt hitte magáról, hogy egy igazi menő arc, csak nyomta a vakert, a kétlábúja pedig hiába kiabált neki, le sem tojta a fejét. Tudod, csak a szokásos… –, a vasárnapi ebéd közben jól összekaptunk a Gazdámmal. Úgy megsértődtem rá és Gazdira is, hogy órákig tudomást sem vettem róluk, magyarán kiközösítettem őket. Természetesen ők abban a tudatállapotban voltak, hogy ők közösítettek ki engem, és hogy micsoda büntetést mértek rám a sarokban ücsörögéssel. Cöhh!  Olyan jól elvoltam, kit érdekelnek! Nézegettem a plafont, a lámpát, a plafont… elég sok repedés van rajta, azt kell mondanom. Azért egy idő után – amikor már betéve tudtam a polcon sorakozó könyvek címeit – úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy megbocsássak nekik. Nyugi, tanultam Csuti mestertől, tudom, hogy hagyni kell, hadd puncsoljanak nekem és vártam, hogy esdekeljenek a megbocsátásomért. És vártam… és vártam és már nem volt vicces egyáltalán, hogy nem foglalkoznak velem. Nem akarom a macsó mivoltomat kisebbíteni, így nem is mesélem el neked, hogy végül mennyire boldog voltam, amikor végre észrevették, hogy ott vagyok velük én is.

Gazdi csinált (állítólag) finom gyógyító leveskét, délután viszek belőle neked, és ha ehetetlen lenne, maximum belemártod a karmaid, hátha gyorsabban nőnek. Addig is egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz

Tegnap, köszönhetően annak, hogy a Gazdim hiperaktív – és még ő jön állandóan azzal, hogy a vizsláknak nagy mozgásigénye van, le kell engem fárasztani, ezért MIATTAM fut minden nap. Na persze! Fogja csak valaki másra, hogy nem tud megülni a fenekén egy percig sem, én tök jól elvagyok a kanapén egész nap. -, a Gellérthegyre mentünk futni. Mondhatom, baromira élveztem, hogy egészen a Citadelláig kellett magam után vonszolnom, mázli, hogy nem olyan kövér.

No, de valójában nem is ezt akartam neked elmesélni, hiszen ez csak a szokásos… a vizslasorsom. Éppen a zebránál ácsorogtunk, vagyis én izgatottan várakoztam, míg a Gazdim az oldalát szorongatva zihált, és azon reménykedett, hogy még sokáig nem vált zöldre a lámpa, hiszen addig is pihenhet. Az orrom előtt repkedő mókás kis bogarakat bambultam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kislány lelép a járdáról és a pirosban átindul a túloldalra. A Gazdim is megfeszült egy pillanatra, én már ugrásra készen álltam, mert mi láttuk, amit a kislány – a telefonja nyomkodása miatt – nem. A vészesen közeledő autót. Már azt fontolgattam, hogy bevetődök és hősiesen félrerántom a lányt, amikor szerencsére a kocsi fékezett, és így nem történt semmi baj. Oké, mi infarktust kaptunk, de az nem számít. Ezután kocogtunk tovább, mintha mi sem történt volna, de nekem végig az járt a fejemben, hogy a kétlábúak milyen furcsa kis lények. Hogy folyton csak a telefonjukon lógnak, még akkor is, ha ezzel akár meg is ölik magukat.

Valljuk be Shae, mi azért ebből a szempontból egész szerencsések vagyunk. Hányszor látjuk a parkban, hogy az emberek séta közben is vagy nyomogatják, vagy a fülükhöz tapasztják a mobilt. Hány haver panaszkodik a futiban arról, hogy a gazdája zombi lett, és nem törődik vele, még abban a rövid időben sem, amit együtt tölthetnek. Jó, oké, néha mi is örülnénk, ha inkább valami mással lennének elfoglalva, és nem velünk. Ha nem ordítoznának, mint az idióták, amikor kaja felderítő útra indulunk, vagy ha nem zörögne vészesen az a bizonyos nagyoncsúnyaésgonosz flakon, ha kaka vadászatba kezdünk. Ha nem nyúlna le egy hideg kéz a torkunkon, ha végre valami finomságra bukkanunk a kukák környékén… vagy a bokor alatt. Ha végre alkalmunk lenne megverni minden ősellenséget, és nem lennénk még az előtt pórázra csapva, hogy mi bárkit is észrevennénk a környéken.

Ugyan sosem vakkantanám bele a nagyvilágba, de azért beismerem, tényleg jó dolgunk van. Mert ha közös program van, akkor az rólunk szól, értünk van, még akkor is, ha Gazdiék nem tudják, hogy a pad mellett felejtett, félig megrágott csontocska milyen jót is tesz az egészségünknek.

Most zárom soraimat, pihenek egyet, hogy fitt legyek a délutáni őrjöngésünkre. Egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz

Mivel az idei esztendőben még nem volt alkalmunk elugatni egymásnak ügyes bajos dolgainkat - meg is jegyezném gyorsan, hogy boldog, sétákban, kalandokban és finom falatokban gazdag új évet -, ezért gondoltam, mancsolok neked egy rövid levelet. Olyan méltánytalanság történt velem a hétvégén, amit nem tudok magamban tartani a következő futizásunkig...

No, azt eddig is tudtuk, hogy a gazdáink nem teljesen épek, és imádnak ugyanazon az útvonalon állandóan körbe-körbe futkosni, mint az idióta foxik, akik ész nélkül a labda után rohangálnak. Azt is tudtuk, hogy ilyenkor még szimatolni, galambot kergetni, kacsát vadászni vagy jelölgetni sem állnak meg, mondván, hogy "futás van". Futás, na de kérem! A futáshoz közük sincsen! Amikor egy rugós pórázon nekem kell végig rángatnom a fél városon, azt még jó indulattal sem nevezném futásnak. Inkább mondanám cammogásnak, vergődésnek vagy megaláztatottságnak. Ők ezt persze valami fennkölt névvel illetik; canicross, vagy mi. De mindek is magyarázom, volt ehhez már szerencsénk közösen is. A mai eset azonban még az én vizslaagyamban is kiverte a biztosítékot. 

Minden úgy indult, ahogy annak indulnia kell egy átlagos szombat reggelen. Boldogan vackoltam a takaró alatt és arról álmodoztam, hogy végre itt a hétvége, ki sem kell mozdulnom a kényelmes kis fészkemből.

Naivan azt hittem, hogy az egész napos program a döglés. Már akkor gyaníthattam volna valamit, amikor a Gazdám a hámommal a kezében csalogatott ki az előszobába. Rám nézett és mosolyogva közölte, hogy indulunk futni. Én pedig csak bámultam rá, és egy szót sem tudtam vakkantani a döbbenettől. Futni? Normális kétlábú vagy te? Szakad kint az eső! Nem is akármilyen eső, az ónos eső! Pfúj! Nem vizslának való idő ez! Mire felocsúdtam, addigra már azon kaptam magamat, hogy kint remegek az udvaron, és épp a pocsolyákat kerülgetem, miközben a gazdám nyakig beöltözve noszogat engem, hogy fussak gyorsabban. Nem is értem, hogy mer egyáltalán megszólítani, amikor én, vele ellentétben szinte pucéran kolbászolok a hidegben.

A köröket a közeli tónál róttuk, közben azt hazudta, hogy majd ti is jöttök valamikor... de csak nem jöttetek. Nyilván nektek volt egy kis eszetek, hogy ilyen időben megpuccsoljátok a sétát. Pontosan tudom, hogy mennyire nem szereted, ha a pitbull tested elázik. Persze, a vizsla teste ázzon csak, az senkit sem zavar. Mi vagyok én, kacsa?! 

Na jó, azért férfiasan bevallom, annyira nem volt borzalmas, mint amilyennek elsőre tűnt. Még a póráz is lekerült rólam futás közben, így kedvemre kergethettem a varjakat a hóban, sőt mi több, néhány sorstársamnak is beugathattam közben. Persze sokkal nagyobb móka lett volna, ha ti is jöttök a puliddal, no de majd legközelebb.

Most búcsúzom, mert a kongomban még akad egy kis nyalánkság, amit feltétlen ki kell bányásszak belőle. Egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz