kutyavilag

Mivel az idei esztendőben még nem volt alkalmunk elugatni egymásnak ügyes bajos dolgainkat - meg is jegyezném gyorsan, hogy boldog, sétákban, kalandokban és finom falatokban gazdag új évet -, ezért gondoltam, mancsolok neked egy rövid levelet. Olyan méltánytalanság történt velem a hétvégén, amit nem tudok magamban tartani a következő futizásunkig...

No, azt eddig is tudtuk, hogy a gazdáink nem teljesen épek, és imádnak ugyanazon az útvonalon állandóan körbe-körbe futkosni, mint az idióta foxik, akik ész nélkül a labda után rohangálnak. Azt is tudtuk, hogy ilyenkor még szimatolni, galambot kergetni, kacsát vadászni vagy jelölgetni sem állnak meg, mondván, hogy "futás van". Futás, na de kérem! A futáshoz közük sincsen! Amikor egy rugós pórázon nekem kell végig rángatnom a fél városon, azt még jó indulattal sem nevezném futásnak. Inkább mondanám cammogásnak, vergődésnek vagy megaláztatottságnak. Ők ezt persze valami fennkölt névvel illetik; canicross, vagy mi. De mindek is magyarázom, volt ehhez már szerencsénk közösen is. A mai eset azonban még az én vizslaagyamban is kiverte a biztosítékot. 

Minden úgy indult, ahogy annak indulnia kell egy átlagos szombat reggelen. Boldogan vackoltam a takaró alatt és arról álmodoztam, hogy végre itt a hétvége, ki sem kell mozdulnom a kényelmes kis fészkemből.

Naivan azt hittem, hogy az egész napos program a döglés. Már akkor gyaníthattam volna valamit, amikor a Gazdám a hámommal a kezében csalogatott ki az előszobába. Rám nézett és mosolyogva közölte, hogy indulunk futni. Én pedig csak bámultam rá, és egy szót sem tudtam vakkantani a döbbenettől. Futni? Normális kétlábú vagy te? Szakad kint az eső! Nem is akármilyen eső, az ónos eső! Pfúj! Nem vizslának való idő ez! Mire felocsúdtam, addigra már azon kaptam magamat, hogy kint remegek az udvaron, és épp a pocsolyákat kerülgetem, miközben a gazdám nyakig beöltözve noszogat engem, hogy fussak gyorsabban. Nem is értem, hogy mer egyáltalán megszólítani, amikor én, vele ellentétben szinte pucéran kolbászolok a hidegben.

A köröket a közeli tónál róttuk, közben azt hazudta, hogy majd ti is jöttök valamikor... de csak nem jöttetek. Nyilván nektek volt egy kis eszetek, hogy ilyen időben megpuccsoljátok a sétát. Pontosan tudom, hogy mennyire nem szereted, ha a pitbull tested elázik. Persze, a vizsla teste ázzon csak, az senkit sem zavar. Mi vagyok én, kacsa?! 

Na jó, azért férfiasan bevallom, annyira nem volt borzalmas, mint amilyennek elsőre tűnt. Még a póráz is lekerült rólam futás közben, így kedvemre kergethettem a varjakat a hóban, sőt mi több, néhány sorstársamnak is beugathattam közben. Persze sokkal nagyobb móka lett volna, ha ti is jöttök a puliddal, no de majd legközelebb.

Most búcsúzom, mert a kongomban még akad egy kis nyalánkság, amit feltétlen ki kell bányásszak belőle. Egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz