kutyavilag

Kedves Shae!

Szomorúan értesültem róla – igen, beleolvastam a kétlábújaink beszélgetésébe, ugyanis nekem soha semmit sem árulnak el–, hogy nem jött rendbe a múltkori sérülésed, és még mindig vérzik a karmod vége. Most már itt lenne az ideje, hogy egy kellemes pedikűrre befizettesd magad, hiszen nem járja, hogy a wellness nálatok is kimerül a fürdésben és a kényeztető extrák pedig maximum a törülközést jelentik. (Erről a típusú wellnessről meg gondolom, te is szívesen lemondanál.)

A döglésen kívül túl sok dolgom nem volt a hétvégén, leszámítva az olyan remek programokat, mint futkosás a mínuszokban. Ugyanis mint tudhatod, a Gazdimnak van egy perverziója; imád kutyahidegben engem egrecíroztatni. Én csak irigykedve nézem, ahogy húzza magára a ruha rétegeket: két nadrág, öt felső, sapka és sál. Nekem képzelheted mi jutott… a nyakörv! Ismétlem, semmi meleg cucc, csak nyakörv! Oké, még mindig jobb, mintha azt a nevetséges ruhát adná rám, és abban kéne parádéznom a parkban. Tiszta ciki, múltkor még a varjak is kinevettek.

Most legalább a tó körül futkároztunk, és annak a fehér nedves dolognak köszönhetően minden felettébb érdekes szagú volt, így nem unatkoztam a körök közben. Megkergettem az összes szemtelen galambot és varjat, közöltem a kacsákkal, hogy ki a főnök a környéken, és a mihez tartás véget odavetettem, hogy csak azért vannak még életben, mert én úgy határoztam, hogy megkímélem az értelmesnek semmiféleképpen sem mondható életüket. Persze, azok értetlenül gágogtak utánam, de hát ne várjunk túl sokat szegényektől. Nem kizárólag én élveztem ezt a hideg fehér cuccot, hanem a gyerekek is, akik a szánkóikkal párszor csak centikre manővereztek el mellettem. Shae, ha meggyógyulták ezt nekünk is feltétlenül ki kell próbálnunk, nagyon jó mókának tűnt. Igaz, se vizslát, se pitbullt nem láttam a környéken, no, de nem lehet mindenki extrémsport őrült. Mi meg aztán imádjuk a száguldást.

Délután szóltam Gazdiéknak, hogy itt lenne az ideje, hogy lemenjünk az Allee-ba a patikába, s addig ordítottam nekik, amíg fel nem fogták, hogy neked igenis szükséged van az én hősies segítségemre. Gondoltam, semmi baj nem lehet, bemegyünk, kiválasztom, hogy mi kell, shoppingolunk egy kicsit és már jövünk is. Hát Tündérkirálylány, ez elhamarkodott ötlet volt a részemről. Annyi ember tolongott a folyosókon, mintha ingyen jutalomfalatot osztogattak volna valahol. De én sehol se láttam azt a falatot, pedig elég jó a szimatom. Ellenben láttam sok-sok üveg mögé rejtett finomságot, amíg a Gazdám beszaladt a patikába. Én úgy döntöttem, hogy inkább kint megvárom, addig is megismerkedtem egy csomó kedves kétlábúval, akik mind odajöttek hozzám hódolatukat kifejezni. Még egy kishaverral is találkoztam, ki is kiabált az egyik kávézóból, hogy semmiképp se igyak kapucsínót vagy mit, mert elég szar. Mondtam neki, hogy víz, maximum sör párti vagyok, de ő azért csak mondta a magáét. Gazdi állítólag tök büszke volt rám, hogy milyen szépen sétálok mellette, de valójában egy kicsit be voltam feszülve a tömegnyomor, a steril szagok és a szűrt fény miatt. Ezelőtt még sosem jártam plázában, de férfiasan bevallom, ezek után nem is igazán vágyom rá, nem vagyok én plázafiú. Maradjunk a futinál, köszönöm szépen. Persze a Gazdám – akinek hiába ugattam be a patikába, hogy mit vegyen – csak magára gondolt vásárláskor így végül nem tudtam átugrani hozzád a gyógyír kulcsával.

Naná, hogy a hétvége többi része nem telhetett el balhé nélkül – és itt most nem arra gondolok, amikor egy hatalmas eb úgy megkergetett, hogy még leírni is kínos, annyira behúztam a farkam. Jó, bevallom, egy kicsit sírtam is… de senki sem látta! Ez mind azért volt, mert te nem jöttél velem és nem védtél meg. Ő pedig azt hitte magáról, hogy egy igazi menő arc, csak nyomta a vakert, a kétlábúja pedig hiába kiabált neki, le sem tojta a fejét. Tudod, csak a szokásos… –, a vasárnapi ebéd közben jól összekaptunk a Gazdámmal. Úgy megsértődtem rá és Gazdira is, hogy órákig tudomást sem vettem róluk, magyarán kiközösítettem őket. Természetesen ők abban a tudatállapotban voltak, hogy ők közösítettek ki engem, és hogy micsoda büntetést mértek rám a sarokban ücsörögéssel. Cöhh!  Olyan jól elvoltam, kit érdekelnek! Nézegettem a plafont, a lámpát, a plafont… elég sok repedés van rajta, azt kell mondanom. Azért egy idő után – amikor már betéve tudtam a polcon sorakozó könyvek címeit – úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy megbocsássak nekik. Nyugi, tanultam Csuti mestertől, tudom, hogy hagyni kell, hadd puncsoljanak nekem és vártam, hogy esdekeljenek a megbocsátásomért. És vártam… és vártam és már nem volt vicces egyáltalán, hogy nem foglalkoznak velem. Nem akarom a macsó mivoltomat kisebbíteni, így nem is mesélem el neked, hogy végül mennyire boldog voltam, amikor végre észrevették, hogy ott vagyok velük én is.

Gazdi csinált (állítólag) finom gyógyító leveskét, délután viszek belőle neked, és ha ehetetlen lenne, maximum belemártod a karmaid, hátha gyorsabban nőnek. Addig is egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz