kutyavilag

Tegnap, köszönhetően annak, hogy a Gazdim hiperaktív – és még ő jön állandóan azzal, hogy a vizsláknak nagy mozgásigénye van, le kell engem fárasztani, ezért MIATTAM fut minden nap. Na persze! Fogja csak valaki másra, hogy nem tud megülni a fenekén egy percig sem, én tök jól elvagyok a kanapén egész nap. -, a Gellérthegyre mentünk futni. Mondhatom, baromira élveztem, hogy egészen a Citadelláig kellett magam után vonszolnom, mázli, hogy nem olyan kövér.

No, de valójában nem is ezt akartam neked elmesélni, hiszen ez csak a szokásos… a vizslasorsom. Éppen a zebránál ácsorogtunk, vagyis én izgatottan várakoztam, míg a Gazdim az oldalát szorongatva zihált, és azon reménykedett, hogy még sokáig nem vált zöldre a lámpa, hiszen addig is pihenhet. Az orrom előtt repkedő mókás kis bogarakat bambultam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kislány lelép a járdáról és a pirosban átindul a túloldalra. A Gazdim is megfeszült egy pillanatra, én már ugrásra készen álltam, mert mi láttuk, amit a kislány – a telefonja nyomkodása miatt – nem. A vészesen közeledő autót. Már azt fontolgattam, hogy bevetődök és hősiesen félrerántom a lányt, amikor szerencsére a kocsi fékezett, és így nem történt semmi baj. Oké, mi infarktust kaptunk, de az nem számít. Ezután kocogtunk tovább, mintha mi sem történt volna, de nekem végig az járt a fejemben, hogy a kétlábúak milyen furcsa kis lények. Hogy folyton csak a telefonjukon lógnak, még akkor is, ha ezzel akár meg is ölik magukat.

Valljuk be Shae, mi azért ebből a szempontból egész szerencsések vagyunk. Hányszor látjuk a parkban, hogy az emberek séta közben is vagy nyomogatják, vagy a fülükhöz tapasztják a mobilt. Hány haver panaszkodik a futiban arról, hogy a gazdája zombi lett, és nem törődik vele, még abban a rövid időben sem, amit együtt tölthetnek. Jó, oké, néha mi is örülnénk, ha inkább valami mással lennének elfoglalva, és nem velünk. Ha nem ordítoznának, mint az idióták, amikor kaja felderítő útra indulunk, vagy ha nem zörögne vészesen az a bizonyos nagyoncsúnyaésgonosz flakon, ha kaka vadászatba kezdünk. Ha nem nyúlna le egy hideg kéz a torkunkon, ha végre valami finomságra bukkanunk a kukák környékén… vagy a bokor alatt. Ha végre alkalmunk lenne megverni minden ősellenséget, és nem lennénk még az előtt pórázra csapva, hogy mi bárkit is észrevennénk a környéken.

Ugyan sosem vakkantanám bele a nagyvilágba, de azért beismerem, tényleg jó dolgunk van. Mert ha közös program van, akkor az rólunk szól, értünk van, még akkor is, ha Gazdiék nem tudják, hogy a pad mellett felejtett, félig megrágott csontocska milyen jót is tesz az egészségünknek.

Most zárom soraimat, pihenek egyet, hogy fitt legyek a délutáni őrjöngésünkre. Egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz

Mivel az idei esztendőben még nem volt alkalmunk elugatni egymásnak ügyes bajos dolgainkat - meg is jegyezném gyorsan, hogy boldog, sétákban, kalandokban és finom falatokban gazdag új évet -, ezért gondoltam, mancsolok neked egy rövid levelet. Olyan méltánytalanság történt velem a hétvégén, amit nem tudok magamban tartani a következő futizásunkig...

No, azt eddig is tudtuk, hogy a gazdáink nem teljesen épek, és imádnak ugyanazon az útvonalon állandóan körbe-körbe futkosni, mint az idióta foxik, akik ész nélkül a labda után rohangálnak. Azt is tudtuk, hogy ilyenkor még szimatolni, galambot kergetni, kacsát vadászni vagy jelölgetni sem állnak meg, mondván, hogy "futás van". Futás, na de kérem! A futáshoz közük sincsen! Amikor egy rugós pórázon nekem kell végig rángatnom a fél városon, azt még jó indulattal sem nevezném futásnak. Inkább mondanám cammogásnak, vergődésnek vagy megaláztatottságnak. Ők ezt persze valami fennkölt névvel illetik; canicross, vagy mi. De mindek is magyarázom, volt ehhez már szerencsénk közösen is. A mai eset azonban még az én vizslaagyamban is kiverte a biztosítékot. 

Minden úgy indult, ahogy annak indulnia kell egy átlagos szombat reggelen. Boldogan vackoltam a takaró alatt és arról álmodoztam, hogy végre itt a hétvége, ki sem kell mozdulnom a kényelmes kis fészkemből.

Naivan azt hittem, hogy az egész napos program a döglés. Már akkor gyaníthattam volna valamit, amikor a Gazdám a hámommal a kezében csalogatott ki az előszobába. Rám nézett és mosolyogva közölte, hogy indulunk futni. Én pedig csak bámultam rá, és egy szót sem tudtam vakkantani a döbbenettől. Futni? Normális kétlábú vagy te? Szakad kint az eső! Nem is akármilyen eső, az ónos eső! Pfúj! Nem vizslának való idő ez! Mire felocsúdtam, addigra már azon kaptam magamat, hogy kint remegek az udvaron, és épp a pocsolyákat kerülgetem, miközben a gazdám nyakig beöltözve noszogat engem, hogy fussak gyorsabban. Nem is értem, hogy mer egyáltalán megszólítani, amikor én, vele ellentétben szinte pucéran kolbászolok a hidegben.

A köröket a közeli tónál róttuk, közben azt hazudta, hogy majd ti is jöttök valamikor... de csak nem jöttetek. Nyilván nektek volt egy kis eszetek, hogy ilyen időben megpuccsoljátok a sétát. Pontosan tudom, hogy mennyire nem szereted, ha a pitbull tested elázik. Persze, a vizsla teste ázzon csak, az senkit sem zavar. Mi vagyok én, kacsa?! 

Na jó, azért férfiasan bevallom, annyira nem volt borzalmas, mint amilyennek elsőre tűnt. Még a póráz is lekerült rólam futás közben, így kedvemre kergethettem a varjakat a hóban, sőt mi több, néhány sorstársamnak is beugathattam közben. Persze sokkal nagyobb móka lett volna, ha ti is jöttök a puliddal, no de majd legközelebb.

Most búcsúzom, mert a kongomban még akad egy kis nyalánkság, amit feltétlen ki kell bányásszak belőle. Egészfejetegybebekapós kutyapuszi: Zeusz

Amióta az eszemet tudom kutyás vagyok. Persze. De 18 évig falusi lány voltam, ott a kutyázás teljesen más – bár nem kellene, hogy az legyen. A 4. évemet taposom a fővárosban, és ahogy felkerültem pár hónapon belül lett is kutyám. Csutit a Vigyél Haza Alapítvány hozta ki az Illatos útról, én pedig nem tudtam mire vállalkozok, amikor hazahoztam ezt a fekete, loncsos, koloncsos, neveletlen puli keveréket– a párom amúgy is teljesen kiborult, mert az előre eltervezett kb 5 kilós kutya helyett, egy 15 kilóssal mentem haza.

Aztán egyre több könyvet olvastunk, egyre jobban értettünk a városi kutyázáshoz és 1,5 év múlva – amikor leszoktattunk az agresszív, pórázról és anélkül is támadó kutyánkat a “rossz szokásairól”, örökbe fogadtunk még egy kutyát, Shaet a 4 hónapos pitbull terriert. Bár az első időszak, a kölyökkor csínytevései és nehézségei miatt maga volt a pokol, de most, hogy Shae lassan 2 éves lesz, van egy szinte tökéletes, szófogadó, szociális városi kutyánk.

Legutoljára egy nem is olyan régen nyílt pékségben jártunk együtt. A Flash kutyapékség 2014 őszén nyitott meg, a nevét pedig a tulajdonosok első belga juhásza után kapta. Mindenféle finomság megtalálható az üzletben: minden kézzel készített, a hozzávalókat nagyon figyelmesen választják meg a készítők. Az itt kapható sütemények nagyon egészségesek is a kedvenceinknek, formára pedig teljesen olyanok, mintha bármelyik embereknek szánt cukrászdába térnénk be: találhatunk előre csomagolt kekszet (amit szintén a tulajdonosok sütnek), pupcake-et (pl. almás, csirkemájas, répás), másféle süteményeket (mint pl. fahéjas csiga, sütinyalóka vagy májas pite). Ezen kívül a kedvenceink szülinapjára akár tortát is rendelhetünk tőlük.

Bár "csak" nemrég nyitott meg az üzlet, Timitől – ő az ötletgazda, a tulajdonos – megtudhattuk, hogy régóta süt finomságokat a kutyáinak, minden receptet kikísérletezett, először otthon, majd a kutyafuttatóba is vitte a kóstolókat, amíg lehetőségük lett arra, hogy megnyissák a pékséget. Az elmúlt hónapokban egyre több minden megtalálható az üzletben, pl a Sixfeet dog design nyakörvei (https://www.facebook.com/sixfeetdesign) vagy az Üvegkuckó ékszerei (https://www.facebook.com/uvegkucko) – nekem is van tőlük egy pitbullos gyűrűm és imádom. Emellett minden kutyás eseményen, karácsonyi vásárokon – ez most ugye aktuális – meg lehet őket találni.

Ne de térjünk rá mégis a legfontosabb dologra, a személyes élményünkre: először csak a párommal ketten mentünk el, mert olyan régóta terveztük, de a kutyákat itthon kellett hagyjuk, mert zuhogott az eső. Már akkor is hihetetlenül jó élmény volt, nagyon sokat beszélgettünk Timivel, kiválasztottunk egy sütőtökös kekszet – az volt éppen a szezonális finomság – és egy joghurtos mázzal megkent baconos fánkot. Azt viszont a lelkünkre kötötte, hogy legközelebb kutyákkal együtt menjünk és küldjünk képet, hogyan ízlett a kutyáknak a keksz és a sütemény. Természetesen ízlett nekik, teljesen oda voltak tőle, úgyhogy leközelebb elvittük őket is. Be is lakhatták az egész pékséget, mindent megnéztek és annyi kóstolót kaptak, hogy aznap nem is ehették meg, amit vettünk nekik. Akkor csokis-zabos kekszet választottunk (ebben nem csoki, hanem karobliszt van, ezért nyugodtan ehetik a kutyusok) és egy almás pupcaket. “Sajnos” egy-két nyakörvbe és ékszerbe is beleszerettem, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy valamikor azért ugrok be az üzletbe, hogy kicsinosítsam a kutyákat és magamat. 

Mindezek mellett úgy gondolom, hogy nagyon fontos az is, hogy a megfelelő platformon sok-sok információt be tudjunk gyűjteni egy-egy ilyen helyről, amiben a Flash kutyapékség megint csak ötösre vizsgázott nálam: a FB oldaluk nagyon aktuális (https://www.facebook.com/flashkutyapekseg),  mindig olvashatunk az új finomságokról, láthatjuk azokat a kuytusokat, akik megkóstoltak egy-egy süteményt és megtalálhatjuk a legújabb kutyás designer cuccokat. Ezen kívül saját honlapjuk is van (http://www.flashkutyapekseg.hu), ahonnan akár online is tudunk rendelni a kedvenceinknek, például karácsonyi ajándékcsomagot vagy a szezonális finomságot, a mézeskalács kutyakekszet. De magunkat is meglephetjük esetleg egy bögrével, párnával, táskával vagy Kutyaelsősegély könyvvel.

Mindenkinek, aki még nem vett finomságot a Flash kutyapékségben csak ajánlani tudom, hogy térjen be, mert a tulajdonosok, az ott dolgozók hihetetlenül kedvesek, a termékeik nagyon finomak és egészségesek – nem utolsó sorban pedig megfizethetőek. Ezen kívül csak egy érvem van, amiért még ajánlani tudom őket: mert kutyusaink csak a legjobbat érdemlik. :)

Itt megtaláltok róluk minden fontos tudnivalót:

 Cím:

Flash kutyapékség

1094 Budapest Páva utca 17.

E-mail cím: info@flashkutyapekseg.hu

 Nyitvatartás:

K-P: 10:00-18:00

Sz: 10:00-14:00

Kutyás vagyok. Ez nem állapot, ez életforma. Amikor ezt választottam, kinyílt előttem számtalan ajtó. Megváltozott a felfogásom, az élethez való hozzáállásom, a fontossági sorrendem. De ezzel párhuzamosan be is zárult rengeteg kapu. 

Tiltások, kötelezettségek és becsmérlés. Rosszul neveled, rosszul csinálod, rossz tápot adsz neki, rossz helyen sétáltatod, sőt rossz gazdi vagy.  "Nem sovány ez a kutya?" "Le tudod fárasztani?" "Kutyát lakásban? Állatkínzás!" "Egész nap egyedül van?" "Nem szedi szét a lakást?" "Szájkosár nem kellene rá?" "Minden tele van kutyaszőrrel?" Nincs olyan gazdi, aki ne találkozott volna valamelyik kérdéssel. Nincs olyan gazdi, akit ne tiltottak volna már ki egy helyről - ami legyen egy kávézó, étterem, hotel, strand vagy a közeli park-, csak azért mert négylábú barátjával akart oda bemenni.

Kemény falakba ütközhetünk, ha nem készülünk fel előre, hogy hova lehet és érdemes menni kutyával. Szerencsére valami mozgásba lendült, a nyugati szellő - lassan, de biztosan - megérintette hazánkat, Budapesten a különböző helyek folyamatosan nyitják meg kapuikat a négylábúak előtt, országos szinten pedig egyre több a kutyabarát szállás. Ugyan van még bőven hová fejlődni, messze van, és kanyargós az út a célig, de azért látszik a haladás. Már nincs minden ajtó kulcsra zárva, sőt mi több, van amit már résnyire kinyitottak.

Ezeket a kapukat döngetjük és próbáljuk szélesebbre tárni. Beszámolunk arról, hogy hová üljünk be mindenféleképpen egy teára, sörre vagy kávéra, mik azok a panziók, hotelek és vendégházak, amelyek nem csak elviselik, hanem szeretik is a négylábúakat. 

Jó szórakozást a bloghoz!